Budapest új építésű kerületei - hol kel el az új otthonok jelentős része?

Vissza

Év eleje óta szinte mindenhol azt olvasni, hogy a tavalyi év rekordokat döntött a budapesti újlakás-piacon, és az idei év még ezt is felülmúlhatja majd. Most nézzük inkább azt, Budapest mely kerületeiben épül a legtöbb lakás, hol a legnépszerűbb új építésű lakást venni?

Az első helyen végzett kerület a XIII. kerület lett, ahol közel 2700 lakás kelt el a tavalyi évben. Másodikként futott be a XI. kerület, ahol 1600 ingatlan talált gazdára. Érdemes megemlíteni még a harmadik legtöbb új lakást értékesítő kerületet, a IX. kerületet, ahol 900 ingatlan talált gazdára. A három kerület együtt az összes értékesített budapesti ingatlan 60 százalékát adta. A várakozások szerint idén hasonló sorrendben, hasonló volumenre lehet számítani az újlakás-piacon.

Az újlakás-piac mélypontja egyébként 2012 volt, amikor mindösszesen 1500 ingatlan talált gazdára. Ezután jött a fellendülés, és 2016-ban már 56%-os növekedést hozott a piac, 6400 eladott új lakással. Azóta a kormány intézkedései, mint a CSOK illetve az 5 %-os csökkentett áfa tovább tolta előre a budapesti ingatlan piacot is, így 2017 végére az értékesített ingatlanok száma 9100-ra nőtt. Szakértők és a piac szereplői is úgy látják, a volumenek 2018-ban tovább nőnek majd, sőt a lendület kitart 2019-ig. Azonban, hogy mi vár a piacra miután lejár a kedvezményes 5%-os áfa keretideje, még nem tudni, csak bizakodni lehet továbbra is.

Forrás:

https://zoom.hu/hir/2018/02/12/ezekben-a-keruletekben-epul-a-legtobb-uj-lakas/

Fotó: Mészáros Annarózsa

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Egyszerűen adja meg email címét

Eladná ingatlanát?

Irodánk kiterjedt nemzetközi és magyar ügyfélkörének, valamint tapasztalt, profi értékesítői csapatának köszönhetően átlagosan 10-15 ingatlan eladását bonyolítja le havonta.

Megbízás küldése