A földhivatali rendszerek működését teljesen megváltoztatja az E-ingatlan nyilvántartás bevezetése Magyarországon - mondta Tuzson Bence a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az E-ingatlan-nyilvántartás projekt nyitórendezvényén Budapesten.
A rendszer amellett, hogy átláthatóbb, biztonságosabb és gyorsabb is, automatikus döntési folyamatokat is lehetővé tesz, ami nagyban hozzájárul az ország versenyképességéhez is.
Kiemelte, hogy ez még egy lépés a közigazgatási folyamatok elektronizációjában, amelynek következtében a földhivatali eljárások átfutási ideje, költségszintje jelentősen csökken, miközben a jogbiztonság nő.
Mária Terézia korában épült ki az ingatlan-nyilvántartás rendszere, ami megújításra szorul: a papír alapú rendszert ezért kérelem alapú rendszer váltja fel. Az államtitkár hozzátette, hogy az új ingatlan-nyilvántartási rendszert más adatbázisokkal is össze kell kapcsolni, például a lakcímnyilvántartással és a népesség-nyilvántartással.
A 2019-es fejlesztések várhatóan 2021 végéig fejeződnek be Kerekes Balázs, a Lechner Tudásközpont ügyvezetőjének elmondása szerint. Az új rendszer 2022 őszén indul el várhatóan a tesztidőszak után. A projekt 13,028 milliárd forintból gazdálkodhat, amelyet 100 százalékban vissza nem térítendő támogatásként az Európai Unió Európai Szociális Alapja és Magyarország költségvetése a Széchenyi 2020 keretében társfinanszírozásban biztosít.
Konzorciumvezetőként támogatási szerződést kötött a Lechner Tudásközpont az ingatlan- és földügy fejlesztése érdekében Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program "Az adminisztratív terhek csökkentése" című pályázati felhívására az elektronikus ingatlan-nyilvántartás projektre. Kialakítanak egy földügyi igazgatási eljárásokat, adatszolgáltatásokat és munkafolyamatokat elektronikusan támogató informatikai rendszert. A Tudásközpont által vezetett konzorcium egységesíti a közhiteles ingatlan-nyilvántartás és a központi ingatlan-nyilvántartás kezelését a fejlesztés további részleteként.
Forrás: