Hogy alakul a garzonlakások ára Budapesten?

Vissza

A lakásárak emelkedése miatt sok vásárlónak kellett visszavennie az elvárásaiból, különösképpen, ha már a 27 százalékos áfa mellett vásárolnak új lakást. Nem véletlen tehát, hogy sok érdeklődőnek a kisebb alapterületű lakások a szimpatikusabbak, ebből fakadóan mutatunk néhány tudnivalót a legkisebb alapterületű, minigarzonlakásokról Budapesten.

A legtöbb minigarzon a III. és a VIII. kerületben található, Budapest többi részén nincs érdemi kínálat 30 négyzetméter alapterületnél kisebb lakásokból. A IX., XI. és XIII. kerületben egyenként 20-40 darab ilyen lakás áll fejlesztés alatt, a többi kerületben alig pár darab, néhol egyáltalán nincs.

A kislakásoknál az egy négyzetméterre jutó árak mindig magasabbak, így a XVI. kerületben például a legolcsóbb új kislakásoknál is 600 ezer forintos fajlagos árral kell számolnia a lakáskeresőknek. A VII. kerületben mindeközben az 1,4 millió forintot is meghaladja az egy négyzetméterre számított átlagos ár. Azokban a kerületekben, ahol kevés minigarzon épül, az átlagos négyzetméterárak inkább tekinthetőek néhány projektre jellemző átlagnak, mintsem az egész kerületének.

A III. és VIII. kerület kínálata

Két kerületben van tehát érdemi kínálat az új építésű kislakásokat nézve.

A VIII. kerületben a Budapesti Lakáspiaci Riport legalább 10 lakásos társasházakat tartalmazó adatbázisa szerint az árral rendelkező projektek 24-52 millió között mozognak. Az 52 milliós ár valamelyest kiugró példának számít, a 30 négyzetméteres lakáshoz egy 18 négyzetméteres kert is tartozik, de az ugyanekkora alapterületű, nem kertes megoldású lakás az adott társasházban 44 millió forintba kerül.

A III. kerületben 23 és 34 millió forint között ingadozik a 30 négyzetméter alatti minigarzonok ára, a legkisebb alapterület 26 négyzetméter, amihez egy néhány négyzetméteres erkély is tartozik. A legkisebb lakásoknál így jön ki a 850 ezer-1 millió forint közötti négyzetméterár a kerületben.

 

Forrás:

Portfolio.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Egyszerűen adja meg email címét

Eladná ingatlanát?

Irodánk kiterjedt nemzetközi és magyar ügyfélkörének, valamint tapasztalt, profi értékesítői csapatának köszönhetően átlagosan 10-15 ingatlan eladását bonyolítja le havonta.

Megbízás küldése