Hogyan alakul a budapesti lakáspiac a több ezer új lakás megjelenése után?

Vissza

2017 utolsó harmadáig 93 ezer lakás adásvétel történt, ami jelentősen kevesebb, mint a megelőző év hasonló időszakának adatai. Ebből arra lehet következtetni, hogy a vásárlási kedv csökkent, ami azonban a jelentős aktivitást élő kínálati oldallal nincs egyensúlyban. Mi vár így a budapesti lakáspiacra?

A kínálati oldal folyamatosan bővül, melyet több számadat is alátámaszt. 2017-ben több mint 20 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban, az elkészült új lakások száma pedig 43 százalékkal növekedett a megelőző évhez képest.
A Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisa szerint 2017 végén átlagosan 60 százalékos volt a foglaltsági arány az új lakások iránt, azonban előfordultak olyan kerületek is, ahol az épülő lakások 70 százaléka már talált új tulajdonost.

Idén még több új ingatlan kerül a piacra

Ami a kiadott használatbavételi engedélyek számát illeti, jelentős növekedés volt tapasztalható 2016-ról 2017-re: több mint 14 ezer lakás kapott engedélyt, míg egy évvel korábban 10 ezer alatt volt a kiadott engedélyek száma. Ez pedig jelentős növekedés egy év alatt. Szakértők szerint 2018-ban még nagyobb lesz a növekedés, hiszen több tízezer lakás készülhet el.

Forrás:
https://www.portfolio.hu/ingatlan/lakas/robbanaskent-erheti-a-piacot-a-tobb-tizezer-uj-lakas.280986.html?k=14&i=280986

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Egyszerűen adja meg email címét

Eladná ingatlanát?

Irodánk kiterjedt nemzetközi és magyar ügyfélkörének, valamint tapasztalt, profi értékesítői csapatának köszönhetően átlagosan 10-15 ingatlan eladását bonyolítja le havonta.

Megbízás küldése