Jó keresetet biztosíthat az ingatlanok bérbeadása

Vissza

A korábbinál is több befektető fordult a lakáspiac irányába, részben a 2015 év elején lezajlott brókerbotrányok, részben pedig a csökkenő betéti kamatok miatt – arányuk a vásárlók körében több alkalommal is megközelítette az 50 százalékot. Amennyiben valaki időben belépett a lakáspiacra, akár 20%-os hozammal is számolhatott egy év alatt a megemelkedett bérleti díjak és az ezzel szemben alacsony lakásárak miatt. Ugyan a bérleti díjakhoz hasonlóan a lakásárak is jócskán drágulásnak indultak, az alacsony kamatkörnyezetnek hála továbbra is kifizetődő ingatlanba fektetni.

Ahhoz, hogy kiszámolhassuk az elérhető hozamot, feltétlenül érdemes együtt vizsgálni a lakásárakat és a bérleti díjakat, ugyanakkor figyelembe kell venni az egyéb, járulékos költségeket is. Budapest belvárosában a magas árak miatt viszonylag alacsonyabb hozamra lehet szert tenni, ám a gyors és könnyű bérbe adhatóság miatt a zóna változatlanul a befektetők kedvelt célpontja. Sokan azért keresnek ezen a területen tulajdont, hogy rövidtávú szállást szolgáltathassanak, vagy beléphessenek az Airbnb-piacra. Ami a peremkerületeket illeti, a hozamok a főváros ezen részein magasabbak ugyan, de a bérbe adás jóval kockázatosabb a potenciális bérlők kisebb száma miatt. Vidéken is hasonló a helyzet: elsősorban az egyetemvárosokban előnyös a lakáskiadás, a többi megyeszékhelyen azonban a stabil bevétel nem garantált, szintén a kevesebb lehetséges bérlőnek köszönhetően.

Így kiadási célú lakásvásárlással jóval magasabb hozamok érhetők el, mint bankbetéttel, amennyiben pedig lakásfelértékelődés történik, a különbség a két alternatíva között tovább nőhet. Az aktuálisan elérhető nettó hozamok továbbra is többszörösét jelentik az átlagos betéti kamatoknak, a növekvő kereslet pedig újabb áremelkedéshez vezethet, igaz, a tavalyi évhez képest kisebb ütemben. Fontos azonban megjegyezni, hogy a bankbetéttel ellentétben a lakáskiadás nem tekinthető kockázatmentes befektetésnek.

A jövedelem mértéke nagyban függ attól, hogy pontosan hány hónapra tudjuk bérbe adni az ingatlant, valamint a megfelelő bérlő megtalálása is megoldandó feladat. Mindemellett pedig a lehetséges, jövőbeni lakásfelértékelődés megfelelő előzetes becslésére is szükség van ahhoz, hogy eldönthessük, a lakásvásárlás valóban jó befektetés-e.

 

(Forrás: http://www.vg.hu/vallalatok/ingatlan/ingatlan-berbeadassal-jol-lehet-keresni-470285)

 

Ezeket olvasta már?

 

Sikeres bérbeadó szeretnél lenni?

Most jól jöhet egy tapasztalt ingatlanközvetítő - Nehezebb lett az ingatlanértékesítés és a kiadás is

Ha jól csináljuk, az Airbnb továbbra is lehet „aranytojást tojó tyúk"

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Egyszerűen adja meg email címét

Eladná ingatlanát?

Irodánk kiterjedt nemzetközi és magyar ügyfélkörének, valamint tapasztalt, profi értékesítői csapatának köszönhetően átlagosan 10-15 ingatlan eladását bonyolítja le havonta.

Megbízás küldése