
Budapest évről évre népszerűbb turistacélpont, mely kedvezően hat a budapesti kereskedelemre is. A szórakozóhelyek örömmel veszik a megnövekedett számú vendéget, a lakáskiadással foglalkozók pedig üdvözlik, hogy van kereslet az ingatlanjaikra. Nem így a belvárosi bulinegyedek lakosai, akik a nyugalmukat védve egyre inkább zúgolódnak. A rövid távú lakáskiadások már érzékelik ennek a szelét, hiszen már van olyan kerület, ahol éppen emiatt szigorítottak az Airbnb-s lakáskiadás szabályain.
Budapest leginkább érintett kerülete a VI. kerület, amely az elmúlt évek során feltornászta magát Budapest ötödik legdrágább kerületévé. A lakásárnövekedés az OTP legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképe szerint 15% volt, így már több mint fél millió forintos négyzetméterárral kell számolnia annak, aki lakást szeretne vásárolni a kerületben. Természetesen jó befektetésnek tűnhet még így is rövid távú lakáskiadás céljából vásárolni ingatlant a frekventált városrészekben – azonban az újonnan felbukkanó szabályozások talán már nem teszik olyan jövedelmezővé az Airbnb szolgáltatást.
Kellemetlen szabályozásokA VI. került érezve a lakosság elégedetlenségét, új jogszabályt fogadott el, így 2018. január 1-jétől minden rövid-távon kiadott plusz szoba után egyszeri 1,5 millió forintos parkolóhely megváltási díjat kell fizetni. Korábban is volt már példa parkolóhely megváltására fizetett díj kiszabására, hiszen a limitált parkolóhelyek és a megnövekedett lakásszám ezt követelte meg. Itt azonban egyértelműen a rövid távú lakáskiadási konstrukciók kerültek célkeresztbe.
Egy rövid távú lakáskiadás céljából vásárolt kislakás a következő költségekkel számol tehát idéntől: felújítási díj (átlagosan 2-3 millió forint) és egyszeri 1,5 millió forintos teher. Mindez pedig akár 1 évvel is kitolhatja a befektetés megtérülés idejét.
Többen fordulnak inkább a hosszú távú lakáskiadás felé?Szakértők szerint elképzelhető, hogy az újabb és újabb szigorító szabályozások esetleg más kerületek felé terelik a rövid távú lakáskiadásra tervező befektetőket, és ezzel számuk nem csökken. Azonban arra is érdemes számítani, hogy az Airbnb helyett sokan inkább a hosszú távú, kevesebb idő ráfordítással járó, kevésbé kockázatos és gyorsabb megtérüléssel kecsegtető lakáskiadás felé fordulnak majd.
Forrás:
https://www.irodakereso.info/cikkek/irodapiaci-hirek/uj-rendelet-neheziti-a-rovidtavu-lakaskiadok-helyzetet