
Ingatlanpiaci szakemberek már kísérletet tettek a 2017-es globális lakáspiaci kilátások előrevetítésére. A C&W szerint 2017-ben sem fog csökkenni a befektetői étvágy a hazai ingatlanpiacon.
Dan Conn, a Christie’s International Real Estate CEO-ja úgy véli, hogy 2017 meglehetősen nehezen kiszámítható év lesz, azonban azt is feltételezi, hogy az ingatlanpiaci ágazatok tekintettel a Trump elnökségét és más kormányokat is jellemző vállalkozás-párti irányvonalra figyelmen kívül tudják hagyni ezt a bizonytalanságot.
”Úgy vélem, hogy a jó minőségű lakások továbbra is biztonságos és vonzó befektetési célpontok lesznek a globális befektetők számára. A valutamozgások továbbra is biztosítani fogják a stabil gazdasági környezetben lévő magas színvonalú ingatlanok iránti keresletet” – magyarázta a szakértő.
KÖZÉP-KELET-EURÓPA
A gazdasági és a politikai bizonytalanságok ellenére a befektetői aktivitás az európai ingatlanpiacon várhatóan 6 százalékkal fog emelkedni a Cushman & Wakefield európai elemzése szerint. A gyorsan felzárkózó és kedvező hozamot biztosító közép-kelet-európai piacokra nagyobb figyelem irányul majd 2017-ben. Az erősödő gazdasági élénkülésre a piac magas áremelkedéssel reagált, vonzó árú ingatlanokkal a főbb városokban. A fogyasztás növekedése Közép-Kelet-Európában felülmúlta még Európa többi részét is, további keresletet produkálva. A szektor egyéb részeire jellemző bérleti díj növekedés meghaladta az európai átlagot többek között Romániában, Bulgáriában és Magyarországon is.
EGYESÜLT KIRÁLYSÁG
Nathan Brooker, a Financial Times gazdasági elemzője szerint a londoni kifejezetten drága ingatlanok áraemelkedése le fog lassulni. A sok éves gyors növekedés után az ingatlanárak London belvárosának bizonyos részein 10 százalékkal csökkentek 2016-ban a korábbi év adataihoz képest. “Hacsak nem tartogatnak a most következő Brexit tárgyalások megrázkódtatásokat – és nézzünk szembe a tényekkel: miért ne okozhatnának sokaknak sokkot – úgy vélem, hogy a London központjában lévő ingatlanok árnövekedése be fog állni majd egy alacsonyabb szintre
a) mivel a gyengébb font miatt a lakások ára olcsóbb lesz a külföldi befektetők számára
b) ultra-alacsony kamatlábak sem fognak növekedni, így az ingatlanok továbbra is vonzó tőkebefektetési formának számítanak”- prognosztizálta Brooker.
AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK
Észak-Amerikában a nagyvárosok az aktív, sokoldalú technológiai központjaikkal továbbra is növekednek majd, ugyan jóval szerényebb mértékben, mint eddig. A lakásárak San Francisco-ban and Vancouver-ban elérik, vagy már el is érték a csúcsot, míg Austin-ban, Seattle-ben és Portland-ben még várható további árnövekedés, és akár felülmúlhatják az olyan nagyvárosokat, mint New York és Los Angeles. A Forbes szerint egyre több Y-genrációs fog ingatlant vásárolni vagy bérelni az USA-ban.
KÍNA
A 2016-os lakásár-indexeket Kína vezette—Nanjinggel és Shanghai-jal az élen. Ebben a két városban az idei adatok 40 %-os áremelkedést mutattak. Az új kormányzati intézkedések valószínűleg mérsékelni fogják az lakásárak növekedését és 2017 végén már nem számolhatunk ilyen növekedéssel.