Több turista kíváncsi Budapestre, mint Pekingre

Vissza

A Budapestre látogató turisták száma elérte a négymilliót, és ezzel a turisztikailag közkedvelt ázsiai városok látogatottságával vetekszik az Euromonitor International Top 100 City Destinations 2018-as kiadvány szerint.

Budapest sikeres évet zárt az Euromonitor International eredményei szerint, hiszen 9.1 százalékos bővüléssel idén elérte a látogatók száma a négymilliót. Ez a szám 2017-ben mindössze hárommillió fő volt. A nem végleges adatok szerint a magyar főváros a top 100-as listában az 59. helyre került. A nagy érdeklődés ellenére ez két hellyel rosszabb, mint az egy évvel ezelőtti értékelés szerint. Ez azonban a Kelet-Közép-európai régióban egy nagyon erős pozíciónak tekinthető.

Prága a nemzetközileg beérkező idegenforgalmával a 21. helyen áll, míg Bécs a 36., 6.3 millió külföldi látogatóval.

Budapest a négymillió látogatójával olyan európai nagyvárosok szintjén van, mint München, Szentpétervár vagy Jakarta. Az Ausztrál Sydney mindössze 150 ezer fővel előzte meg a magyar fővárost.

Budapest Pekinget is megelőzte

Az idei számok alapján Magyarország Pekinget is túlszárnyalta, hiszen a külföldi utazók száma 3 millió 670 ezerről 4 millió 4 ezerre nőtt Budapesten, Pekinget azonban 3 millió 766 ezer más országból érkező turista látogatta meg.

Történelmi rekord van kilátásban Budapesten

Akár a 31 milliót is elérheti a vendégéjszakák száma 2018-ban, ezzel ez lehet a hazai turizmus legjobb éve a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elmondása szerint. A 2010-es évhez képest 2017-ig 51 százalékkal nőtt a turisták száma és ezzel párhuzamosan a turizmusból származó árbevétel is majdnem a duplájára emelkedett. Egy százalékos GDP-emelkedést eredményezett a nemzetgazdasági össztermék 10 százalékos növekedése. A statisztikai hivatal adatai szerint 2018 októberében 10 százalékkal növekedett a belföldi turisták száma, és 30 százalékkal emelkedett az Egyesült Államokból Budapestre érkezők száma.

 

Forrás:

https://www.vg.hu/

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Egyszerűen adja meg email címét

Eladná ingatlanát?

Irodánk kiterjedt nemzetközi és magyar ügyfélkörének, valamint tapasztalt, profi értékesítői csapatának köszönhetően átlagosan 10-15 ingatlan eladását bonyolítja le havonta.

Megbízás küldése