Ingatlanpiaci hírek


Fővárosi butikhotel lett a világelső!

A hazai ingatlanpiac szinte minden szegmensében van ok az optimizmusra, a hotelpiacon pedig évek óta nem látott mennyiségű szállodai szoba építése van előkészítésben. A turisták számának növekedésével egyre nagyobb igény mutatkozik a meglévők mellett további szállodai kapacitásokra. Ráadásul az új hotelek sorra vezetik…

Bővebben

Mi magyarok, ha tehetnénk leginkább 100 négyzetméteres, legalább háromszobás családi házat vásárolnánk. A valóságban azonban a magyar lakások átlagos alapterülete ennél 15 négyzetméterrel kisebb – derült ki a CIB Bank és az NRC reprezentatív lakáspiaci felmérésből.Szinte mindenki kellemes otthonra vágyikTízből…

Bővebben

Ingatlanpiaci szakemberek már kísérletet tettek a 2017-es globális lakáspiaci kilátások előrevetítésére. A C&W szerint 2017-ben sem fog csökkenni a befektetői étvágy a hazai ingatlanpiacon. Dan Conn, a Christie’s International Real Estate CEO-ja úgy véli, hogy 2017 meglehetősen nehezen kiszámítható év lesz, azonban azt is feltételezi,…

Bővebben

Az ír adóhatóság által a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) megküldött adatok szerint az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben összesen 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóbevallások azonban ennél jóval kisebb összegről szólnak, írja az MTI. Az Airbnb-zőkre kemény idők járnak, ami az ingatlanpiacon is változásokat…

Bővebben

Budapest a New York Times 2017-es listáján!

Az eddig 117 Pulitzert bezsebelő New York Times listáján Budapest is megtalálható 2017 legvonzóbb úticéljai között.Az országunkról szóló részt egy Budapesten élő New York-i írónő, Alia Akkam állította össze. Akkam egyébként olyan ismert újságokban is publikál hazánkról, mint a vogue.com, ArchitecturalDigest.com…

Bővebben


Áremelkedés minden fronton

Nincs olyan ingatlanpiaci szegmens, ahol ne lett volna növekedés 2016-ban, ugyanakkor kiegyensúlyozottabb lett a piac 2015-höz képest. Mi várható 2017-ben?2015-ben nagyon látványos volt az élénkülés, főként a használt lakások árában, a kínálatban és a keresletben is, ami áthúzódott a rákövetkező évre is, de 2016-ban kiegyensúlyozottabbá…

Bővebben

Boom előtt az új lakások piaca

Amellett, hogy a válság után egyre inkább magára talál a lakáspiac, ezen belül is a használt és az új lakások szegmense, az átalakított állami lakástámogatási program - a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) - is hozzájárult az élénküléshez. 2018 végéig pedig legalább 15-20 ezer új…

Bővebben

Hogyan változott az elmúlt években a lakáspiac? Milyenek a kilátások 2017-re? Milyen tényezők hatnak a lakásárak alakulására? Többek között ezek a kérdések merültek fel a 2016-os Property Investment Forum lakáspiaci szekciójában. Nézzük meg a legfontosabb befolyásoló tényezőket!1. További újépítésű…

Bővebben

A legnagyobb nemzetközi médiumok napokkal a magyar prezentáció után is rendkívül optimistán írtak a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatról.Budapest kedden prezentációval és filmvetítéssel mutatta be elképzeléseit a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) dohai közgyűlésén, ami több mint tízezer…

Bővebben

Egyre több új lakás épül!

Országosan 155 000, ebből Budapesten 45 000 adásvételi szerződés megkötése várható 2016-ban a hazai ingatlanpiacon. Új lakásokból országosan 10 000, ebből Budapesten 5 000 lakást adnak át idén. Budapesten a legnépszerűbb beruházási helyszín a XIII. és a XI. kerület.Legújabb felmérések szerint idén országosan 10 ezer, ebből…

Bővebben

A svéd jegybank elsőként vezetett be negatív kamatot, amikor a biztonságos menedéket kereső befektetők vásárlásai elkezdték erősíteni a koronát. A kellemetlen mellékhatás azonban nem maradt el az ingatlanpiacon sem: az olcsó hitel lakásvásárlásra csábítja az embereket. A napi.hu a CNBC cikke alapján összefoglalót készített.…

Bővebben

Kétszámjegyű áremelkedés, százötvenezer adásvétel, hazai és külföldi befektetők ostroma, magas fordulatszámon pörgő piac jellemzi a hazai ingatlan piac elmúlt egy-két évét. Szakértők szerint ez így is marad még néhány esztendőn át. Sokan csak irigykedve figyelik az ingatlanfejlesztőket, építési vállalkozókat, pedig…

Bővebben

A régió ingatlanpiaca alapvetően optimista a Brexit után is, amit az magyarázhat, hogy a szereplők szerint a Brexit elsősorban az Egyesült Királyság problémája és bíznak abban, hogy végül megtalálja a saját megoldását.   A lehetséges kimenetelek A kilépés után elképzelhető, hogy Nagy-Britannia és az EU között Norvégia,…

Bővebben

Mi várható a Brexit után? – 1. rész

A Brexit gazdasági hatásairól szinte mindennapos témaként hallhatunk a médiában, így meglehetősen nehéz egyszerű választ adni az ezzel kapcsolatos kérésekre. Az európai ingatlanpiac azonban nem pesszimista a brit kilépés miatt.         A Brexit hatása a régió ingatlanpiacára A Portfolio és az RICS közös bécsi konferenciájának,…

Bővebben

Bár az árak jelentősen nőttek, ami rontott a kiadási célra vásárolt lakások hozamtermelő képességét, még mindig vonzó alternatíva lehet az ingatlanokba történő befektetés. A befektetők körében a XIII. kerület a belváros után kimondottan kedvelt területnek számít.   Ahol a lakáskiadás 5,2 százalékos hozamot…

Bővebben

Óriási a pörgés a bérleti piacon: már mindössze másfél hét alatt bérlőre találnak a kiadó lakások Budapesten, annak ellenére, hogy idén folytatódott az árnövekedés.   Idén augusztusban az albérletszezon felpörgette az ingatlanpiacot, az egyetemkezdés előtti időszakban megindult a harc az albérletekért az ingatlanpiacon.…

Bővebben

Nagy különbségek vannak a külvárosi és belvárosi albérleti díjak, illetve a vidéki és fővárosi lakások árai között is. A budapesti ingatlanpiacon pedig egyenesen közelharc folyik egy-egy elfogadható albérlet megszerzéséért.   A kaució is eltérhet   Nem csak az albérleti díjak rendkívül magasak, hanem a beköltözéshez…

Bővebben

Rekordot döntöttek a lakásárak

A hazai lakásárak jelentősen felülmúlják a gazdasági válság előtti szintet, sőt, az FHB lakásár indexe szerint még sosem voltak ilyen drágák a hazai ingatlanok. Persze a növekedés nem egyenletesen oszlott el az ország ingatlanpiacán, de szinte minden régió árnövekedést mutat.    A vásárlóknak 7,15 százalékkal…

Bővebben

Idén eddig körülbelül 60-70 ezer lakóingatlan adásvétel történt országosan. Budapesten főleg 10-25 millió Ft értékben keltek el a jellemzően 30-60 négyzetméteres használt lakások.  Újépítésű ingatlanokra országosan 20-40 millió forint között költöttünk, tehát növekedésnek indultak az árak.…

Bővebben

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Egyszerűen adja meg email címét

Eladná ingatlanát?

Irodánk kiterjedt nemzetközi és magyar ügyfélkörének, valamint tapasztalt, profi értékesítői csapatának köszönhetően átlagosan 10-15 ingatlan eladását bonyolítja le havonta.

Megbízás küldése